Jó’van, jó’van, tény, hogy már régóta nem írtunk ide. (Na, persze. Mert minden más fontosabb volt, mi?) Hát most mit tagadjam? Rohan az élet. Ne, mondd, Apukám, hogy szerinted nem rohan! (De, rohan. És? Attól még nem kell elhanyagolni az egyszem apádat. Az se kifogás, hogy ő már ráér! Naná, hogy ráérek. Rá! És nekem jó. Nekem már nagyon jó.) Kösz, Apu… Én meg itt szívhatok lent… (Nem feltétlen kell szívni. Lehet fújni is.) Jaj, ne fárassz már! („aszalás”) Na, jól nézünk ki. (Inkább mesélj, mi van, mibe lógatod bele a kezed? Meg az orrod, azt a kis fitosat?) Hmmm. Tetszene, mi, ha benne lehetnél? (Mi az, hogy tetszene! Bele is szólhatnék, a csudába, miért nem találták ki ezt mondjuk öt évvel ezelőtt? Egymagam leforgattam volna veletek, kettőtökkel, hogy ihaj. Hogy is szoktad mondani? Aztahétmegabájt!) …Hihi, ja. Hát ez van. De azért nem haragszol? (Miért? …Hogy belelógattad a kis kezed és a fitos orrod? …Normáááális vagy?! A legbüszkébb apaként mondhatom, hogy mind a két gyerekem benne van valami igazán nagyban!) Na, ennek örülök, hogy így gondolod. (Miért? Azt hiszed, nem örülnék?! Na, jól nézünk ki!) Nyugi, ezt már leírtam egyszer, de akkor leírom azt is, amibe te is nagy örömmel adtál volna bele apait-anyait-gyerekeit… (Írjad. Úgyse bírod ki.) Helyetted és általad beleadjuk mi. (…Na, azért!!!)
Borka (Jépont)
(Ui. Azért azt is írd le, hogy nyomhatnátok valami Vonnegutosat… Vagy az apátokét!!!)
Ui. Oké, oké. Egyelőre kezdjük el valahol, jó? ;)
